Sziasztok!
Szalad az idő!! Majd két éve, hogy utoljára írtam.... Többször is elgondolkoztam már ennek a bejegyzésnek a megírásán, de valahogy eddig nem nagyon volt meg az ihlet...
Ez az időszak leginkább a próbatételekről és megmérettetésekről szólt számunkra. Mindenféle tekintetben. Pontosan ezért nem is volt kedvem, írni, illetve hát valjuk be őszintén a negatív dolgokat, hibákat az ember inkább csak túlélni és átvészelni szeretné, nem a világ elé tárni... Nagyvonalakban következzen most, hogy mégis mi történt velünk az elmúlt két évben.
Mi soha nem terveztük azt, hogy teljesen csak a tanyából éljünk, de azt mindenképpen szerettük volna, hogy a munkaidőt/munkát amennyire lehet a tanyasi élethez és a tanyához tudjuk igazítani. Legyen olyan idő amikor a tanyasi dolgokkal tudunk haladni és ez nem megy a gyerekek, család kárára. Az fixnek tűnt, hogy én vagyok itthon, viszem-hozom a lányokat oviba-suliba, intézem az állatokat, kertet mindent, ami a mindennapok része. Karesz pedig eljár dolgozni, hogy az anyagi források is biztosítva legyenek. Többféle lehetőséggel próbálkoztunk. Volt hajnali tejbegyűjtés, pesti munka heti ott tartózkodással, gyári meló... vagy az időbeosztás, vagy a pénz nem volt túl baráti... Ezen a ponton jött egy lehetőség, hogy vállalkozóként napelemszereléssel foglalkozzon. Kicsit talán túlságosan is rápörögtünk erre, és felvettünk egy hitelt, amiből az elindulást terveztük finanszírozni. Kocsi, utánfutó, felszerelések, engedélyek.... Nem születne meg ez a bejegyzés ilyen hosszú kihagyás után, ha ezt egy sikertörténet követte volna.... Természetesen nem így történt... Sok sebből és sokszorosan elvérezve, hosszú hónapok próbálkozása és huzavonája után végül feladtuk ezt a tervet.... Szerencse a szerencsétlenségben, hogy pont jókor hívták Kareszt egy olyan munkaüggyel kapcsolatba, ahova majdnem egy évvel korábban adta be jelentkezését. A munkahely bevált, és a legjobbkor jött! Mire azonban idáig jutottunk, a fizetnivalók csak gyűltek és a hullámok szinte összecsaptak a fejünk fellett. Itt már nem volt szempont, hogy a munkahely mellett legyen idő a tanyára, csak az hogy legyen egy munkahely, ahonnan fixen bejön a fizetés, hogy a nem túl alacsony törlesztőket fizetni tudjuk... Itt következett olyan másfél év, hogy szinte csak a hitelre és a minimumra jutott, tanya fejlestésre, jószágokra, kerti eszközökre vagy egyszerűen bármire, semmi...A mindennapok kemények voltak és azok még ma is. Ha becsúszik egy javítás, egy gyerekfogászat vagy a kocsi műszakija, hát bizony vacilálás és erősen matekozás megy. Rosszabb esetben kölcsönkérés... De ez még csak az anyagi része a történetnek... Ami még napjainkban is tart és talán év végére enyhül valamit a helyzet...
Ez azonban nem volt elég, ezt ugyanis még valahogy, csak-csak feldolgoztuk volna, ha minden más klappol. Mint azonban a közmondás is tartja "A baj nem jár egyedül." Egy tanyán élünk, és mi totális amatőrök vagyunk, szóval itt sem ment minden simán. Innen kezdődtek a lelkileg is kiszipolyozó történések, amik kis híján a feladásra sarkalltak... Kezdve a kecskék vetélési sorozatával, amit utána kb fél év alatt az anyák elhullása követett. Ezen a ponton az is megfordult a fejemben, hogy adjuk el az egészet és menjünk vissza pestre.... Kaptam új kecsókat, újra próbálkoztam. Volt ellés, de valami ott sem volt kerek, halva született gida, esetlen, lassú fejlődésű kiskecskék, majd egy év alatt ők is elmentek... Jelen pillanatban két kecském van Lili és fia Boldizsár. Makk egészségesek. Az utolsó emukat is levágtuk tavaly tavasszal. 3 évig neveltük őket és egyetlen egy darab tojást nem tojtak ez alatt az idő alatt. Teljes csalódás... Az a tény, hogy évekig etettük azt a rengeteg madarat a horror áru takarmánnyal és tulajdonképpen kudarcot vallottunk velük, nem túl fényes és lelkesítő gondolat. Annyi hasznuk mindenképpen volt, hogy a húsukat ettük és ez egy kicsit azért kárpótol. Sőt, abban az időben még nem voltunk eleresztve más húsfélével, így emut ettünk minden formában. A kert tavaly teljes katasztrófa volt! Pedig minden időben elkészült, sokat foglalkoztam és dolgoztam vele. A szinte dzsungelszerű területet kipucoltam és felástam. Sárgarépa, dughagyma, borsó elvetve még támrendszert is csináltam a borsónak, szépen fejlődik minden, majd jön valamikor április közepe táján pár nap mínusz, a borsó besárgult, a reteg magba ment... Ez az a pont, ahol még ugyan újra lehetett volna vetni mindent, de persze anyagilag nem áltunk úgy, hogy akár csak 1-2 csomag vetőmagot megvegyek.... Gyönyőrű paradicsom palántákat neveltem, de egyszerűen jött a nyár a 40fok egy begyulladt fog és képtelen voltam a napi kétszeri locsolásra... Este locsoltam, reggelre feléledtek a palánták, majd estére ismét lekonyultak... Mindezt két kannával, slag nélkül... Teljes bukás.... Legalábbis akkor így gondoltam...
Az ember viszont folyton próbákozik, mindig szeretne valamiben sikert elérni, legalábbis én így voltam vele. Így mikor se a kert nem sikerült, se a legjobban áhított sajtkészíésre nem volt lehetőség, elővettem a joly joker-t, vagyis a tésztázást! Az legalább megy, és még örömöt is szerez. Tojásunk volt/van rengeteg, a tyúkjaim szerencsére gyönyörűen tojnak. Ezen a területen is vannak hiányosságok, de ez még az elviselhető kategória. Keltettem saját csibéket, felnőttek, és most már ők az idei tojóállomány. Szépen végigtojták a telet is, felváltva pihentek, nem volt hiány tojásból. A baromfiudvarral ekkor már egészen meg voltam elégedve. Sikerült libákat is beszerezni és pulykák is voltak, sőt a pulyka tojó keltetett is utánpótlást. A másik sikertörténet, a sertésállományunk és a disznóvágások. Van még bőven hova fejlődni ezen a területen is, de az mindig lesz is. Szilveszterkor levágtuk az első vietnámi disznónkat ketten, segítség nélkül. Ez számomra nagy lépés. Függetlenedés, hogy nem vagyunk senkire rászorulva. Persze, jó buli ismerősökkel, barátokkal, de nem mindig a szórakozásról szól az élet, van, hogy egyszerűen valamit meg kell tenni és akkor pont hiába várnál segítségre.... Tavaly még ismerősökkel vágtuk a malacokat, töltöttük a kolbászt. Sokat tanultunk belőle. Majd februárban a két éves mangalicát, ez alkalommal szintén segítséggel, az állat méretére való tekintettel... Kb 150kg-os jószág volt. Végül egy 3 éves vietnámit vágtunk szintén ketten, belőle készítettük az első teljesen önálló saját kolbászunkat! Disznóhúst nem veszünk már kb 3 éve, ezt azért sikerként lehet elkönyvelni. :) Jelen pillanatban a harmadik turnus csibe kel a keltetőben, melletük van liba és futókacsa is, Eddig 56 csirkém van és két kislibám. Az egyik pulykatojó (Julika) szépen kotlik, remélem lesz pár pipe alatta, ugyanis sajnos a keletőbe bepakolt 19 tojásból mindössze egyetlen egy volt termékeny. Ha lehet ilyet mondani, bár ebben is eléggé ügyetlenek vagyunk még, munka és időzítés okán, a fő atrakció a tanyán talán a nyúltenyésztés. Tavaly is szép számmal volt szaporulat, és úgy látszik idén is lesz. A jelenlegi hibákkal tisztában vagyok a következő szezonra orvosolva is lesznek, remélem. :) Így azt mondhatom, hogy a sertés mellett tyúk/kakas, pulyka és nyúl is kerül az asztalra.
Az anyagi nehézségek is tanítanak, bár nehéz olyankor észrevenni mikor éppen benne van vagyunk nyakig. Saját tapasztalatom, hogy ilyenkor kinyílik a világ, észrevesszük ami az orrunk előtt van, és eddig talán fel sem tűnt. Ilyenek például a tanyán vadon termő ehető és gyógynövények! Ezekből szirupok készülhetnek, de teának is van számtalan kiváló lehetőség. Kicsit nyitottabbá tesz a helyzet az egyéb lehetőségekre. ;)
Ide teszek néhány képet, amik a sikerekről szólnak! Bizonyítva számunkra, hogy bármennyire is van gond, nehézség ez az életforma számtalan lehetőséget kínál az örömre is! Nagyon fontos, hogy ezeket meg is lássuk és meg is éljük!
