2020. december 19., szombat

Kertész leszek...

 Megérkezett az önerő!! Következő lépés a fundamenta jelzálog kifizetés és igazolás. Aztán várunk tovább :)

Időközben beszereztem a jövő évi kerti elfoglaltságom nagy részét képző zöldség vetőmagokat. Egész szép kis csomag jött össze a nagy válogatásban, amennyiben sikeresen teremnek is nem sok mindenre lesz szükségünk ezeken felül. Maga a kert kialakítása okoz most némi fejtörést... Ugyanis a tél végi költözéssel a mulcsolásról erre az évre lecsúsztam, marad a bakhátas módszer, a közöket pedig komposzttal kitölteni. Egyenlőre nehezen tudom elképzelni hogy hogyan tudom majd kivitelezni a legjobban a monokultúra elkerülését, illetve a magról ültetést. Mindenesetre valószínűleg pár palántával azért készülök majd (remélem max pótlásra kell) Április-májusban bőven elég elkezdeni a vetést, legalábbis Gyulai Iván videói alapján. Bár nem valószínű, hogy kibírom addig tétlenül... :)  Mindenesetre egy kis előkészületre lesz alkalom és a borsó úgyis az elsők között kerül majd a földbe.


 
A konyhakerten felül jónéhány bogyós gyümölcs bokrot tervezek majd ültetni (málna, ribizli, egres), illetve gyümölcsfákat. Első körben tavasszal konténeres fákat, hogy azért pár év múlva már legyen kis gyümölcsünk, de mindenképpen szeretnék magról is ültetni fákat. Ezt mind a jelenleg szántóként működő területen képzelem el, így tulajdonképpen egy erdőkertet hoznék létre pár év alatt.  Bár a baromfik a tanya terület túloldalán lesznek elhelyezve, minden bizonnyal megtalálják a módját hogy bejárjanak a veteményesbe és ezzel ritkítani az ottani kártevőket... Ha maguktól esetleg nem is akkor kifejlett növények esetében pár naponta az én közreműködésemmel kapnak kimenőt :) A baromfi és kecske kifutó területére kerül egy nagyobb kerti tó, fölé hajló fával és száraz fatörzzsel, farakással a partján ahol kedvükre találhatnak szállást gyíkok, békák, sünik.
 
Itt lesz a tó :)


 
Tudom most még nem nagyon lehet elképzelni... itt égettek az előző lakók, lesz mit eltakarítani innen, de én már látom, hogy milyen lesz nyáron! Az a hátsó kerítés már 2m magas akácoszlopos vadháló lesz, (mögötte kb 50 emu) előtte pedig a zöldellő fa, a zöld táj, a tó, környéke kaviccsal, sziklákkal körbekarva, mellette a kiszáradt farönkök és esetleg egy kisebb sziklakert. Nem nagyon túlcicomázva, ugyanis ez a tyúkok és a kecskék birodalma.


2020. december 2., szerda

Újabb várakozási idő újabb tervekkel

 

Ha nehezen is de, csak telik az idő.

Időközben megírtuk a szerződést a tanyára október 15.-én, ami kifüggesztésre is került 19-án. Így december 18.a a lejárat dátuma, addig úgymond aki kapja marja sajnos... De optimista vagyok! :) Már csak azért is mert ingatlanos ide vagy oda, végül nekünk sikerült eladni a ráckeresztúri házat. Egyetlen érdeklődő keresett minket, de nekik tetszik is, így sikerült múlt csütörtökön (nov. 26.) megírni az adás-vételit. Most már nincs más dolgunk csak várni... A szerződésben a végleges kifizetési határidő február 28, de nagyon reménykedünk benne, hogy januárban tudunk költözni.

A tanya karácsonykor már üres lesz, Irénke néniék költöznek a lányukhoz, úgyhogy ha megjön a pénz kb költözhetünk is. Most már Karesz is kezd rápörögni a tanyára, így hogy már szerződések formájában van valami formája a dolognak. Alalkulnak a fejünkben is a tervek. Lesz munka bőséggel, de az ólak valami iszonyat szuperek! Oda a baromfik mehetnek is rögtön, illetve  a nyúlaknak és a fürjeknek is megtaláltam a helyüket (kicsi alakítással) viszonylagos "szabad"tartással. Ha egy mód van rá, nem szeretnék senkit sem ketrecben tartani. A kecskéknek egy beállójuk lesz, de arra is lehet esetleg ajtót fabrikálni. A legnagyobb  unka a konyhámmal lesz, az ugyanis egy eredetileg istálónak szánt rész, ami elég lepukkant most. Kb ez az egyetlen rész ahol nincs beton alul, de ez megoldható. Illetve kell egy álmennyezet és egy alapos vakolás és mészfesték (vályog ez is, mint minden más a tanyán). Ide kell majd egy csap, meg villany, és utána indulhat a tésztagyártás! :)

Persze a temérdek papír meg engedély után... Költözés után nekem első dolgom a bejelentkezés és az óvoda beiratás után az őstermelői igazolvány kiváltása.  Az első pár hónap az atom pörgős lesz, hiszen az emuknak szánt helyeket elő kell készíteni számukra és a karámokat is legalább 2-t szeretnék megcsinálni minél előbb. Ezen felül még a kecskék részét kell elkeríteni illetve a kutyákat. A kecskék a kivett tanya részen lesznek szabadon a baromfikkal, így azt az egészet kerítjük körbe, de ez a kerítés a két eslő karám két oldala, ezért csak egy kosszú oldalt kell pluszban keríteni illetve a melléképületek melletti kerítéseket felújítani. A kutyák pedig a ház köröl lesznek és a ház mögötti részen egészen a kerti wc elötti téren. Ott a ház és a kiskonyha között lesz nekik egy kerítés, így a haszonállatokat nem tudják bántani, de mégsincsenek tőlünk teljesen elszeparálva egy kennelben. A veteményesem pedig a szántó lesz, jövőre valószínüleg mélymulccsal. Illetve ide ültetek pár fát és bokrot. A tó pedig a kecskés, baromfis részen lesz. A madarak pedig sztem simán el tudnak kolbászolni a veteményig esetenként, így az ottani kártevőírtás megoldva. (A kutyákhoz atombiztos kerítés kell, oda madár nem keveredhet be)

 Képek a Zsivány tanyáról:

Zsivány tanya hátulról

kecske beálló, és a rét

itt lesz a kutyák helye

garázs és takarmánytároló

ólak

előlnézet

A ház

szántó, a leendő kertem, és a szomszédok

A jószágok helye

Beszámoló

Jó rég óta nem írtam már...  Közben nagyon sok minden történt, amit így hirtelen egy bejegyzésben nem is tudnék összegezni...  Két és fél év...